Három évezred után lassan kezd megszilárdulni az emberekben a Cödókó, azaz az adományozás micvája. Amit azonban gyakran figyelmen kívül hagyunk, hogy a jótékonyság nemcsak az üres gyomrok etetését jelenti, hanem magába foglalja a rászoruló szívek, tudatlan elmék, félrevezetett szellemek és stagnáló lelkek táplálását is.

Míg egy jól ismert zsidó tanítás szerint: „Aki megment egy életet, az egy egész világot ment meg”, addig egy talmudi mester szerint: „Aki Tórát tanít szomszédja fiának, azt a Szentírás úgy tekinti, mintha ő teremtette volna”.

A zsidó bölcsesség szerint a fizikai élet megmentése és a szellemi élet átadása olyan, mint ugyanazon érme egyik és másik oldala. Egyeseknek pénzt adunk, másoknak értelmet. A formális oktatás mellett mindig fontosnak és értékesnek tartottam azokat a tanításokat, melyeket a közösség tagjaitól hallhattam. Sok helyen ma is szokás, hogy sábeszkor, ünnepekkor megkérik a közösség egy tagját, hogy mondjon egy dvár Torát, azaz tórai tanítást. A bármicvóm óta jómagam is többször tettem eleget ilyen felkéréseknek. Jogosan merül fel a kérdés, hogy veszem a bátorságot ahhoz, hogy a töredéknyi tudásommal oktassak?

Erre a kérdésre egy történet adhat választ:

Egy fiatal fiú elment a rabbijához a dilemmájával.
“Rabbi, az egyetemen felkértek, hogy legyek tanársegéd. Először nagyon örültem, majd elkezdtem gondolkodni.
Hogy taníthatnék én úgy, hogy a tudásom nem teljes?”.
“Ha te tudod az alefet, akkor tanítsd az alefet!” – válaszolta a rabbi.

Bármilyen csekély tudás átadása is hasznára válhat valakinek, ha szívvel tesszük. Az a szép a tanításban, hogy a tudást bárki, bárhol, bármilyen formában át tudja adni.
A tanítás micvája az egyik legfontosabb a zsidóság életében.

Mindennapi imánkban, a Sömá-ban is olvasható, “ezeket a szavakat melyeket elrendelek neked, vedd a szívedre, és tanítsd gyermekeidnek”. 
Ennek a parancsolatnak legjobb képességünk szerint kell eleget tegyünk, bármely szintű tudás birtokában is vagyunk.