A kényszermunka sófára

Moshe Winterer egy lengyelországi munkatáborban raboskodott 1943-ban, Yitzhak Finkler rabbival együtt. Az őszi ünnepek közeledtével a rabbi elhatározta, hogy a körülmények ellenére teljesíti a sófár parancsolatát. Egy lengyel őrt fizetett le, hogy hozzon neki szarvat, amiből elkészítik valahogyan a sófárt. Az őr egy tehén szarvával tért vissza a táborba és csak újabb megvesztegetés árán hozott egy alkalmas kosszarvat. A rabbi a fegyvergyárban dol

gozó Moshét kérte fel a sófár megmunkálására, aki először nem egyezett bele. Egy olyan tárgy elkészítése, amely nem volt a fémműhelyben, vagy akár csak a műhelyből kivinni valamit, azonnali halálbüntetéssel járt.
A veszély ellenére Moshe Winterter elvégezte a feladatot, és az ünnep előestéjén elhozta a sófárt a rabbinak. A hír elterjedt, és az ünnepre a rabok összegyűltek, hogy imádkozzanak és hallgassák a sófár hangját.

Moshe Winterter a Skazysko-Kamiennában töltött fogsága alatt végig magánál tartotta a sófárt, és még akkor is, amikor a Czestochowai táborba szállították. Onnan Buchenwaldba hurcolták, a sófár viszont Czestochowában maradt. Amikor a tábor felszabadult, a sófárt a helyi zsidó közösségnek adták át, majd később az Egyesült Államokba vitték. Moshe Winterter a háború után Izraelbe emigrált. 1977-ben segédkezett a sófár Yad Vashembe való átadásában, ahol a mai napig megtalálható.

Yad Vashem gyűjtemény, Jeruzsálem, Izrael
Adomány, Moshe (Winterter) Ben-Dov, Bnei Brak, Izrael.

 

Chaskel Tydor sófárja

A második olyan sófárt, melyet egy koncentrációs táborban találtak Chaskel Tydor, Auschwitz és Buchenwald túlélője, a sófárt lányának, Dr. Judith Tydor Baumel-Schwartznak adta tovább.

„Szerény, két méter magas apám egy óriási ember volt, aki munkaszolgálatosként betöltött pozíciója miatt több száz, de talán még több életet mentett meg Auschwitz III-Monowitzban a náci táborokban töltött évei alatt” – mondta Dr. Baumel-Schwartz. „A sófár az ő erős hitének szimbóluma volt, amelyet a Buchenwaldban és Auschwitzban töltött évek alatt sem veszített el. Mindig előre nézett, soha nem hátrafelé. Segített, bátorított és támogatott mindenkit, akit csak tudott, reményt adva nekik a jövőre nézve.”

A náci koncentrációs táborokban állítólag nem volt elérhető a sófár, és a vallási ereklye birtoklását halállal lehetett büntetni. Ez nem tántorította el az Auschwitz III-Monowitz táborban élő hívő zsidók egy csoportját attól, hogy megpróbáljanak beszerezni egyet, hogy a nagyünnepi imákon használhassák. Tydor egyike volt azoknak a foglyoknak, akik a tábor munkaszolgálatainak megszervezéséért feleltek.

Ros Hásáná idején elintézte, hogy sok társát áthelyezzék egy olyan munkaszolgálatra, amely messze volt a tábor központjától, ahol a sófár hangját anélkül lehetett hallani, hogy az feltűnést keltett volna. Nem tudott részt venni az általuk tervezett titkos istentiszteleten, mivel a helyén kellett maradnia, különben gyanút keltett volna.

Később elmondta a lányának:

„Amikor megkerestem a zsidó foglyot, akinél a sófárnak kellett volna lennie, ő letagadta. Valószínűleg félt elmondani bárkinek is, mert ha nála találják, az azonnali halált jelentett”.

Tydor csak négy hónappal később, 1945 januárjának végén látta a sófárt, amikor őt és több ezer más foglyot az SS-őrök arra kényszerítettek, hogy elinduljanak Auschwitzból a hírhedt halálmenetre. Egy lefogyott fogoly odalépett hozzá, átnyújtott neki egy rongyba csomagolt tárgyat, és azt mondta: „Vedd el… Túl beteg vagyok ahhoz, hogy túléljem. Talán te túléled. Fogd a sófárt. Mutasd meg nekik, hogy Auschwitzban is volt sófárunk” – emlékezett vissza Judith Tydor Baumel-Schwartz az apja szavaira.

Tydor túlélte a halálmenetet a hatalmas hóban eljutott Gleiwitz városába, ahol Auschwitz altáborai voltak. Onnan a sófár elkísérte őt Buchenwaldba. Felismerve, hogy elveszítik a háborút, a tábor náci irányítói lazábbá váltak, és a belső szervezés nagy részét a foglyokra bízták. Ennek következtében Tydornak lehetősége nyílt arra, hogy a sófárt a kis rongyos táskájában rejtse el, amelyet a bádog csészével és a kanállal együtt hordott. Ez vele maradt egészen addig, amíg 1945. április 11-én az amerikai hadsereg fel nem szabadította.

A felszabadulás után Tydor új életet kezdhetett. 1945 Ros Hásáná napján egy hajóval Izrael földjére utazott. A Kármel-hegységre nézve Tydor megfújta a sófárt egy csoport fiatal túlélőnek – sokan, mint ő, Auschwitzból érkeztek.

 

Credit: Landon Speers for The New York Times