Ima kisokos

Kádis

A Kádis az egyik legismertebb ima, amelyet a napi imádkozás során mondanak. A Kádist csak akkor lehet imádkozni, ha van minjen, tehát tíz zsidó férfi jelenléte szükséges. A Kádisnak van egy speciális változata, amelyet kifejezetten a gyászolók mondanak, a Gyászolók Kádisa. Érdekes megjegyezni, hogy sok zsidó az elhunyt szeretteiért való Kádis elmondásának kötelessége révén tért vissza a zsidósághoz és a zsinagógában való részvételhez.

A Sulchán Aruch (a zsidó törvénykönyv) elmagyarázza, hogy egy szülő esetében 11 hónapig kell elmondani a gyászimát, míg egy házastárs, testvér vagy gyermek esetében 30 napig.

A Kádis szövege arámi nyelven van, ami a zsidó nép nyelvezete volt a megírása idején (a talmudi időkben).

A zsidó vallásjog kimondja, hogy elmondása a hozzátartozó által nagy érdem az elhunyt lélek számára. Miért van ez így? Hatással lehetnek-e a cselekedeteink ebben a fizikai világban azokra, akik a szellemi világba távoztak? A válasz egy határozott igen, és jobban megérthetjük, ha magát a szöveget vizsgáljuk meg.

Sokan érdekesnek találják, hogy ez az ima, a legkiemelkedőbb ima, amelyet az elhunytakért mondanak, egyáltalán nem tesz említést a halálról, veszteségről vagy gyászról. Nem is említi az elhunyt személyt. A Kádis az Örökkévaló nagyságáról beszél. Valójában a Kádis a Mindenhatóba és az Ő korlátlan hatalmába vetett hit megerősítése. Ha a Kádis tartalma röviden, hogy az Örökkévaló nagy, és minden tőle származik, így minden, ami történik, végső soron jót szolgál.

Ez erős kinyilatkoztatás a gyászolótól, pontosan ezért az elhunyt lelkének javára válik, és bizonyítja, hogy a hátramaradottak fontos kapcsolatot tarthatnak fenn azokkal, akik elhunytak.

A mi hagyományunk azt tanítja, hogy a halál után a lélek felemelkedik, és a fizikai birodalomban való élete során elkövetett tettei alapján ítélik meg. Minden, amit a lélek elért, mind pozitív, mind negatív értelemben, gondosan mérlegelésre kerül. Az egyik legnagyobb örökség, amit valaki hátra hagyhat, egy olyan család, amely arra ösztönözte, hogy Istent szolgálja, még a nehéz időkben is.

Amikor az ítélet közepette felhangzanak a Kádis megszentelt szavai, amelyeket azok mondanak el, akik a legintenzívebben gyászolnak, ez nagy érdemként szolgál a lélek számára. Nyilvánvaló, hogy az a személy, aki a körülötte lévőket a hit és az elkötelezettség ilyen félelmetes szintjére inspirálta, sok nagyszerű tettet hajtott végre, és felkészült a teremtő által való megítélésre.

Ugyanezért vállalják sokan, hogy micvákat végeznek az elhunytak tiszteletére és emlékére. Bizonyítani akarják, hogy az elhunyt valóban méltó lélek, aki megérdemli a “lichtig ganeden”, a „fényes Paradicsom” megélését.

Kiderül, hogy sokak intuitív érzése, miszerint a Kádist mindenképpen el kell mondani, pontosan igaz. A Kádis elmondása a szeretet és a tisztelet legfőbb jele, amit az elhunytak iránt tehetünk.