Veszprémy László Bernát: Piszkos munka – A munkaszolgálat és a keretlegények történetei a népbíróságon – könyvajánló

A szerző munkásságának egy-egy mérföldkövét, azaz kötetét korábban már tollhegyre tűztem (https://zsima.hu/2021/09/27/hianypotlo-kotet-a-horthy-rendszerrol/, https://zsima.hu/2023/03/28/torteneszi-adossagtorlesztes/), az író a közelmúltban újabb dolgozattal jelentkezett, és Veszprémy láthatóan tudatosan keresi a XX. századi magyar történelem kibeszéletlen epizódjait.

E epizódok közül való a friss könyv témája, mely a munkaszolgálat és a keretlegények népbírósági történeteiből tekint át jópárat. A vizsgált terület ingoványos, de Veszprémy gyakorlott lépésekkel szökken cölöpről cölöpre, megőrizve minden történész legfontosabb kincsét a hitelességet és a tárgyilagosságot.

Mielőtt belelapoznánk a könyvbe, definiáljuk az alcím egyes fogalmait:

Munkaszolgálat: fegyver nélküli, munkával teljesített honvédelmi szolgálat. Az 1939:II.tc. (→honvédelmi törvény) szükség esetén nemre való tekintet nélkül munkaszolgálatra kötelezte a fegyveres honvédelemre alkalmatlannak talált személyeket. A Honvédségnél 1939.júl.1-től hadtestenként 1-1 közérdekű munkaszolgálatos (kmsz.) zlj-at állítottak fel azon sorkötelesek bevonultatására, akik származási, pol., erkölcsi, eü., stb. okokból tényleges katonai szolgálatukat fegyveres alakulatoknál nem tölthették le. Az 1942:XIV.tc. értelmében a zsidók vagy zsidónak minősítettek honvédelmi kötelezettségüknek csak kisegítő munkaszolgálattal tehettek eleget. A katonai munkaszolgálatos századokba főleg nemzetiségiek, a kisegítő munkaszolgálatos századokba zsidók, a különleges munkaszolgálatos századokba politikailag megbízhatatlanok kerültek.

A keretlegény, főnév (rosszalló) a Horthy-hadseregben a munkásszázadokat őrző, a munkaszolgálatosokkal embertelenül, kegyetlenül bánó, legénységi állományú katona ragadványneve volt.

Népbíróság: háborús és népellenes bűntettek kivizsgálására létesített rendkívüli különbíróság. Nk. jogilag, ill. alkotmányjogilag nem létező, ám de facto működő testület. A népbíróságok a 81/1945.ME.sz. rendelettel, 1945.febr.5-én kerültek felállításra, hatáskörüket az 1945:VII.tc. szabályozta. A 21/1945.IM.sz. rendelet alapján legfelsőbb szinten az Igazságügyminisztérium, középszinten a ~-ok székhelye szerint illetékes tv.szék gyakorolta a felügyeletet. Minden egyes tv.széki székhelyen felállítottak népbíróságokat (összesen 25-öt), s több helyen működtek kihelyezett népbírósági tanácsok. Kivételt képezett a Budapesti Népbíróság, amely közvetlenül a Népbíróságok Országos Tanácsa (NOT) elnökének felügyelete alatt állt. A vád képviseletét a népügyészségek látták el, a szakképzettséggel nem minden esetben rendelkező népbírókat a koalíciós pártok delegálták. Utóbbi példátlan a magyar jogtörténetben. (Ezen tények természetesen nem jelentik azt, hogy akár a mai történelmi ismereteink szerint, mai morális meggyőződésünk alapján ne születtek volna helytálló ítéletek is.)

A Piszkos munkát nagy érdeklődéssel vettem kézbe, hiszen a családi legendáriumban sokszor kerültek elő Dezső nagybátyám visszaemlékezései a munkaszolgálat idejéből. Dezső bácsi a barna veszedelem öleléséből egyenesen a vörös ördög karjaiba landolt, hiszen a Don-kanyarban szovjet fogságba esett, és úgy érezte, hogy 5 évet még van kedve fát vágni a malenkij robot keretében Szibériában, keserédesen úgy emlékszik vissza ezekre az időkre, hogy ez is rettenetes volt, de „ott legalább már nem kellett meghalni.”

A családi emlékek megfelelő keretezését is segítette Veszprémy hat fejezetben tárgyalt történészi elemzése a munkaszolgákat és a keretlegények kapcsolatáról, valamint a népbírósági eljárásokról.

Hogyan védekeztek a népbíróságokon a kínzásokkal, gyilkosságokkal vádolt „keretlegények”? Tényleg tömegesen léptek be a kommunisták közé az egykori háborús bűnösök? Mennyire befolyásolta pereiket a politika vagy az egyéni sérelmek? Mi volt a katonai felsővezetés, például Jány Gusztáv tábornok, a magyar 2. hadsereg parancsnokának felelőssége?

Veszprémy László Bernát – kivel a kötet kapcsán az Index készített nagyinterjút – ezekre az örök történelmi kérdésekre keresi a választ. Hogy megtalálta-e? Egyáltalán megtalálhatóak-e örökérvényű válaszok ezekre a máig élő sebekre? Nem tudom, de egy biztos: e könyv elolvasásával közelebb kerülhetünk az igazsághoz.

 

Könnyű olvasmány? Nem, nem az, nem is azzal a szándékkal készült, egy azonban bizton állítható: mindenkinek el kell olvasni, aki meg akarja érteni, hogy mi történt felmenőivel a második világháborúban, hiszen nincs magyar család, ahol ne lett volna áldozat az aushwitzi hatszázezerből vagy a Don-kanyari kétszázezerből.

(Jaffa kiadó és kereskedelmi kft., Budapest, 2024)

Rosta Márton