Az izraeliek nehezen értik meg, hogy mi érte őket. A mostani katasztrófát először az 1973-as Jom Kippuri háborúhoz hasonlítottuk. Ötven évvel ezelőtt Egyiptom és Szíria hadseregei meglepetésszerű támadást indítottak, és katonai vereségek sorát okozták Izraelnek, mielőtt az Izraeli Védelmi Erők átcsoportosultak, visszaszerezték a kezdeményezést, és megfordították a kockát.

De ahogy egyre több szörnyű történet és kép kerül elő egész közösségek lemészárlásáról, rájöttünk, hogy ami történt, az semmiben sem hasonlít a Jom Kippuri háborúhoz. Az újságokban, a közösségi médiában és családi összejöveteleken az emberek a zsidó nép legsötétebb óráihoz hasonlítják – mint amikor a náci Einsatzgruppen mozgó gyilkos egységei a holokauszt idején körülvették és meggyilkolták a zsidó falusiakat, vagy amikor az Orosz Birodalomban pogromokat rendeztek a zsidók ellen.

A Be’eri és Kfar Aza kibucokat órákig terroristák uralták. A terroristák házról házra jártak, szisztematikusan gyilkoltak családokat, a szülőket a gyermekeik szeme láttára ölték meg, és túszokat ejtettek, csecsemőket és nagymamákat is. A rémült túlélők szekrényekbe és pincékbe zárkóztak, és a hadsereg és a rendőrség segítségét kérték, amely gyakran csak későn érkezett.

Tel Avivban nem-kóser boltokat kóserolnak, hogy vallásos katonákat is el láthassanak. Már több mint 300 000 tartalékos katona vonult be vallástól, nemtől, kortól függetlenül. A világ minden táján a zsidó közösségek, különbségüket félrerakva emlékeznek együtt.

Sok mindenben különbözünk, de egyek vagyunk.