Most 80 esztendeje, hogy 1942. július 16-17-én Párizsban, a Vélodrome d’Hiver-ban  („Vél d’Hiv”-ban) a  francia zsidók legnagyobb számban történt deportálására került sor.

Miután a francia Harmadik Köztársaság 1940 júniusában megadta magát a német csapatoknak, a Köztársaság helyébe lépő a Vichy-kormány aktívan együttműködött a nácikkal. Segítette a zsidók deportálását, de nemcsak a németek által megszállt északi zónában, hanem Franciaország déli, akkor még szabad zónájában is. Az első, több mint 1000 zsidóból álló transzport 1942. március 27-én indult Compiègne-ből Auschwitzba. 1942. május 29-én a német hatóságok rendeletet adtak ki – amely június 7-én lépett hatályba -, hogy a megszállt Franciaországban a zsidók viseljék a sárga csillagot.

A Vichy-kormány hatékony támogatásával a francia rendőrség 1942 nyarán a megszállt és a nem megszállt franciaországi övezetekben razziákat hajtottak végre a zsidók ellen. A Vél d’Hiv része volt a „tavaszi szél hadművelet” fedőnevű, 1942 tavaszán és nyarán országszerte végrehajtott razziák sorozatának.

A látszat kedvéért először úgy tűnt, hogy csak a külföldi és hontalan zsidókra összpontosítanak, így kezdetben megkímélték a francia zsidó lakosságot a deportálástól.

A párizsi városi rendőrség igazgatója három nappal az esemény előtt pontos elvárásokat küldött a rendőrprefektúrának a razziákra vonatkozóan. A razziára eredetileg július 13-15. között került volna sor, ami a francia nemzeti ünnep, a Bastille-napra esett volna.

Azonban a  francia nemzeti önérzet sértetlensége, és az esetleges helyi zavargások elkerülése érdekében a náci tisztviselők megengedték a francia hatóságoknak, hogy július 16-17-re halasszák az akciót.

A cél az volt, hogy a francia rendőrség 28 000 külföldi és hontalan zsidót gyűjtsön össze Párizs körzetében. A „kényes eseteket”, mint például a brit vagy amerikai zsidókat, ki kellett volna hagyniuk.

Bár a német hatóságok eredetileg beleegyeztek abba, hogy a 16 éven aluli gyermekek mentesüljenek,  a francia miniszterelnök „humanitárius” okokból azt javasolta, hogy a gyermekeket a szüleikkel együtt tartóztassák le.

Párizsban négyezer gyermek volt a letartóztatottak között.

Július 16-án a kora reggeli órákban a francia rendőrség több ezer férfit, nőt és gyermeket gyűjtött össze Párizs-szerte. A nap végére a rendőrség 2573 férfit, 5165 nőt és 3625 gyermeket vitt el otthonról.

A razzia másnap is folytatódott.

Az összegyűjtöttek közül körülbelül 6000-et azonnal a Párizs északi külvárosában lévő Drancyba szállítottak. Drancy ekkor a Franciaországból deportált zsidók tranzittábora volt. A többi letartóztatottat a Vélodrome d’Hiver (téli kerékpáros pálya) fedett sportcsarnokban tartották fogva Párizs tizenötödik kerületében.

A franciáknak nem sok illúziójuk lehetett azzal kapcsolatban, hogy a „Vél d’Hiv” alkalmatlan egy ilyen nagy létszámú csoport határozatlan ideig történő fogvatartására.

A Párizs környéki zsidók összegyűjtését követően, mintegy 7000 zsidót, köztük közel 4000 gyermeket zsúfoltak össze a sportcsarnokban. Alig volt hely a fekvésre, és a bebörtönzött zsidóknak szörnyű körülményekkel kellett szembenézniük. Se élelem, se víz, se tisztálkodási lehetőségek. Az aréna üvegplafonja nappal hozzájárult a fullasztó körülményekhez, mivel a szökések megakadályozására minden szellőzőt lezártak.

Öt nap elteltével a Vél d’Hivben bebörtönzött zsidókat más, Párizson kívüli tranzittáborokba szállították. Drancyban, Pithiviers-ben és Beaune-la-Rolande-ban a francia rendőrség őrizte a férfiakat, nőket és gyerekeket a koncentrációs táborokba való szállításukig. Július végén a megmaradt felnőtteket elválasztották gyermekeiktől, és Auschwitzba deportálták őket. Több mint 3000 internált gyermek maradt szülők nélkül, mígnem később őket is Auschwitzba deportálták idegen felnőttek között.

A német hatóságok 1944 augusztusáig folytatták a zsidók deportálását, összesen mintegy 77 000 francia zsidót hurcoltak el koncentrációs táborokba, ahol – többségükre Auschwitzban – a biztos halál várt rájuk.

A zsidók Franciaországból való deportálásában való részvétele miatt Pierre Laval, korábbi francia miniszterelnököt a felszabadulás után letartóztatták és bíróság elé állították. Kivégzőosztag lőtte agyon 1945. október 15-én.

A Vél d’Hivben leginkább érintett két magas rangú SS tiszt közül az egyiket, 1945 decemberében amerikaiak tartóztatták le a bajorországban, ahol őrizetben öngyilkos lett. A másikat egy brit bíróság 21 év börtönre ítélt egy másik bűncselekmény miatt, 1954-ben azonban egy francia bíróság halálra ítélte. Az ítéletet életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták, de 1962 novemberében Charles de Gaulle francia elnök utasítására mégis szabadon engedték.

1995. július 16-án, a Vél d’Hiv-i razzia ötvenharmadik évfordulóján Jacques Chirac francia elnök elismerte az állam és a rendőrség szerepét a zsidók és a német megszállás más áldozatainak üldözésében. „Franciaország – mondta Chirac -, a felvilágosodás és az emberi jogok országa, a vendégszeretet és a menedékjog országa. Franciaország azonban azon a napon helyrehozhatatlan tettet követett el. Nem tartotta be a szavát, és kiszolgáltatta a védelme alatt állókat a hóhéraiknak”.

Forrás: Holocaust Encyclopedia