Mindig van lejjebb, mondják, de az elmúlt hetekben a social media valóban elért egyfajta „mélységet”, amikor Anna Frankot kiváltságosnak nevezték fehér bőrszíne miatt.
A posztok arról szóltak, hogy Anna Frank vajon részesült-e a fehérek kiváltságaiból, vagyis neki magának származott e előnye abból, hogy fehérbőrűnek született, vagy sem.
Igen, arról az Anna Frankról van szó, aki a nácik leghíresebb áldozata, akik semmi mást nem akartak, mint kiirtani az európai zsidóságot, majd a maradékot is elsöpörni a világ színéről.
Ez a teljesen bizarr, gyomorforgató vita abból az elmeháborodott elképzelésből fakadt, hogy a zsidó áldozatok „szerencsések” voltak, mivel a bőrük színe fehér volt, ami az előnyükre vált, hisz a nácik nem vették őket észre, mert nem tűntek ki a tömegből.
Anna egyetlen bűne mindössze persze csak az volt, hogy zsidónak született, mégis a fehér kiváltságok élvezőjének bélyegzik.
Agyzsibbadás.
A holokauszt idején az, hogy az európai zsidók fehér, és nem színes bőrűek voltak nagy előnyt nem jelentett. Azt pedig, hogy ez a tény nem volt elégséges hatmillió élet megmentéséhez, azt persze figyelmen kívül hagyják.
Annát és családját 1944. augusztusában tartóztatta le a Gestapo, őt tizenöt évesen, 1945. elején gyilkolták meg a bergen-belseni koncentrációs táborban.
A vita alapját képező felvetés az Egyesül Államokból indult, miszerint a fehér kiváltság az, hogy a fehér bőrűek – azonos körülmények között – előnyben részesülnek a nem fehér bőrűekkel szemben. Az egyértelműen kijelenthető, hogy az USA esetében ez a vád tagadhatatlanul megáll, ilyen, illetve bármilyen fajta diszkriminációval szemben fel kell lépni, azoknak létjogosultsága nincsen.
Az meg, hogy a zsidók fehérek-e vagy sem, olyan kérdés, amire nincs egyszerű válasz, csak meg kell nézni a mai Izrael lakosságát.
Azon sem kell sokat vacillálni, hogy civilizációnk legősibb gyűlölete e az antiszemitizmus, a zsidók a történelem során és még most is a leghátrányosabb helyzetű emberek közé tartoznak, rágalmak, hamis vádak, és a pogromok sem éppen a kiváltságokról tanuskodnak.
Az amerikai Critical Race Theory, amiben mindent a bőrszín kérdésén keresztül vizsgálnak, azt jelenti, hogy egyre több ember csak fekete-fehérben látja a dolgokat, ahol a fehér bőr leegyszerűsítve gyakorlatilag azt jelenti, hogy az elnyomó osztályhoz tartozol.
Nem lehet ott helye például Anna Franknak, vagy más millióknak, akiknek fehér volt a bőrük, de mégis faji alapú népirtás célpontjai lettek, mert ez tönkreteszi azt az elméletet, hogy a fehérek nem lehetnek a rasszizmus áldozatai.
Napról napra egyre több amerikai iskolában tapasztalható antiszemitizmus, zsidó gyerekek válnak a gyűlölködés célpontjaivá. Megtörténik, hogy az iskolában amikor a népírtásokról tanulnak, az antiszemitizmus, és a Holokauszt említésre sem kerül.
Anna „kiváltságai” mindössze annyit jelentettek, hogy gyermekként gyilkolták meg származása miatt.
Hány olyan 13-14 éves gyerek van ma, aki olyan magvas gondolatokat, olyan mély élet filozófiákat tud papírra vetni, mint Anna Frank a maga korában?
A bujkálásban töltött két évéről írt naplóját 70 nyelvre fordították le, és világszerte több mint 30 millió példányban adták el. Színdarabok, filmek, televíziós feldolgozások és számtalan könyv jelent meg róla.
Anna árucikké vált, Amszterdam egyik legnagyobb turisztikai látványosságává.
Amióta először kiadták naplóját, Anna életének és halálának kulcsfontosságú üzeneteiből sokat eltávolítottak. Valójában ezt már édesapja kezdte el, azt gondolva, hogy a világ még nem felkészült arra, hogy szembenézzen azzal, amit tett.
Kihúzta Anna leírását például a Jom Kippurról, valamint az amszterdami zsidóknak, a németek általi elhurcolásáról szóló rémisztő beszámolókat. A német nyelvű kiadás még ennél is rosszabb lett, a németek bűnösségét elnagyolta.
Az 1955-ben bemutatott Anna Frank naplója című színdarab tovább rontotta a dolgokat. Anna gondolatai a zsidóságáról és nővére, Margot cionista törekvései gyakorlatilag eltűntek belőle. A zsidókról szóló szenvedélyes gondolatai leredukálodtak: a „Minden élet számít” „Nem mi vagyunk az egyetlen nép, amelynek szenvednie kellett”-re. Persze történetének pozitívumai, meggyőződése, hogy „még mindig hiszek az emberi jóságban”, mindig erős hangsúlyt kapott.
Olvassuk csak el Anna 1944. július 15-én leírt szavait, amiknek napjainkban is döbbenetes aktualitásuk van, mégsem kapnak soha akkora hangsúlyt:
” Miért áldoznak nap mint nap milliókat a háború érdekében, s miért nem jut egyetlen cent sem egészségügyre, a művészet támogatására és a szegények megsegítésére? …Úgy látszik, az emberben benne él a pusztítás és öldöklés ösztöne, a gyilkolás és tombolás vágya. Amíg az emberek, éspedig kivétel nélkül, alaposan meg nem változnak, egyre dühöngeni fog a háború, s megrongál és elpusztít mindent, amit valaha létrehoztak és gondoztak, s mindig újból kell felépíteni a világot.” (1)
Az antiszemitizmus, a zsidók iránti gyűlölet ölte meg Annát, ugyanakkor az attól való félelem hozta azt, hogy Anna hangsúlyos zsidóságát eltávolították naplójából, csak is azért, hogy az univerzálisabbá, emészthetőbbé váljon.
Az Anne Frank Trust nemrégiben közölte, hogy „új stratégiát hirdetett, amely az előítéletekkel kapcsolatos tapasztalatokkal rendelkező fiatalokat célozza meg”, felsorolva az előítéletek szinte minden formáját, kivéve azt, amelyik Annát megölte. Ezen a héten a jótékonysági szervezet azt írta, hogy „izgatottan várja” Nasima Begumot, azt az írót, aki korábban olyat írt le a közösségi oldalán, hogy a „cionista söpredéket” akarja holtan látni, vagy kutakba dobni.
A Holokauszt Emléknap Alapítvány vezetője, akit alapból bizonyára érdekel, hogy kit hív meg beszédet tartani egy olyan szervezet, amely a Holokauszt egyik áldozatáról kapta a nevét – egy mostanra törölt posztjában a döntés védelmében szólalt meg.
Nem tűnhet túl nagy elvárásnak, hogy az ilyen szervezeteknek a múltbeli mellett, a mai antiszemitizmus ellen is fel kellene lépniük.
Tudatában kell lennünk, és tudatosítanunk kell másokban is, hogy az antiszemitizmus világszerte növekszik, a világ számos pontján, mára már túl sok helyen érzi úgy egy zsidó, hogy le kell vennie a kipáját, vagy más zsidó szimbólumokat ahhoz, hogy biztonságban érezze magát.
Anna Franknak sem volt semmi olyan kiváltsága, amely megvédte volna őt.
Tanítani és tájékoztatni kell, meg kell ragadnunk minden létező eszközt, hogy a tudatlanságból eredő abszurditások ne hullhassanak többé termő talajra.
De zárjuk inkább Anna 1944. július 15-én leírt szavaival:
Csoda, hogy még nem adtam fel a reményt, hiszen minden oly valószínűtlennek és meg- valósíthatatlannak tűnik. És mégis, mindezek ellenére ragaszkodom ideáljaimhoz, mert még mindig hiszek az emberi jóságban. Egyszerűen képtelen vagyok elfogadni, hogy a világon minden halálba, nyomorba, zűrzavarba torkollik. Látom, amint a pusztulásból lassanként újra felépül a világ, hallom a közeledő égszakadást, amely végül is elpusztít bennünket, együtt szenvedek sok-sok millió emberrel. És mégis, ha felnézek az égre, úgy érzem, hogy jóra fordul minden, elmúlik ez a szörnyűség, s megint béke és nyugalom lesz ezen a világon.
De addig féltve őrzöm az álmaimat s remélem, talán megvalósulnak egyszer.
(1, 2 ) Solti Erzsébet fordítása
