Egy XVIII. századi kis falucskában egyedüli zsidóként élt egy férfi. Ő maga nem volt vallásilag túlzottan képzett, de héberül tudott olvasni.

Nagyon fontosak voltak számára az imák, és bár fogalma sem volt, hogy hogyan kell imádkozni, de minden áldott nap leült a folyó partjára, és elolvasta az egész imakönyvet. Lelkesedése az imádkozásra sosem lankadt, napról napra egyre boldogabban imádkozott. Egy idő után már teljesen megszokottá vált számára az egész imakönyv napi elolvasása.

Egyszer csak híre kelt, hogy egy nagytudású rabbi átutazóban lesz a falujában, így hát eldöntötte, hogy felkeresi, és megkéri hogy segítsen neki, hogy mikor melyik imákat kell elmondania, ahelyett, hogy az egész imakönyvet olvasná el nap mint nap.

Így is lett, a rabbi kis cetlikkel rakta tele az imakönyvét, megjelölve, hogy mikor melyik imát kell elmondani.

A férfi végtelen hálával telve, izgatottan ment ki aznap is a folyó partjára, bízva abban, hogy végre helyesen tud majd imádkozni. Azonban amint kinyitotta imakönyvét, az addig teljes szélcsendből váratlanul feltámadt fuvallat kifújta a jelzésül szolgáló cetliket az imakönyvből.

A férfi elkeseredésében könnyes szemekkel futott a rabbi után, aki már indult a következő faluba. Nagy erőfeszítéssel ugyan, de utolérte a rabbit, és megkérte, hogy írjon neki újabb cetliket az imakönyvébe.

Azonban a rabbi váratlanul azt felelte:

Ha te vagy az egyedüli zsidó ebben a faluban és mindennap elolvasod az egész imakönyvet, talán te vagy az egyetlen kapocs a falu és az Örökkévaló között. Úgy gondolom, hogy a fuvallatot az Örökkévaló küldte jelzésként, hogy folytasd, amit eddig csináltál. Az amit te szokványosnaknak, vagy jelentéktelennek érzel, az az Örökkévaló szemében igenis meghatározó.

Ezt képviselte, és ugyan ilyen meghatározó egyéniség volt Deutsch Róbert, Jidu ZT”L.

Mindenkit arra ösztönzött, hogy élje meg zsidóságát, annak szépségeivel és nehézségeivel együtt, és kis lépésekkel ugyan, de haladjon egyre magasabb szintre.

Ahogy történetünkben a férfi imákhoz való elkötelezettsége, úgy Jidu motivációja az emberek megsegítésére sem lankadt soha. Mindig mindenütt ott volt, és segített, akár vallási kérdése, akár magánéleti problémája volt valakinek.

Engem Jidu készített fel a Bár Micvómra, így hát sok időt tölthettem el vele. Minden szava, tette irányomban motiváló volt arra, hogy egy jobb önmagam legyek. Már azzal is példát mutatott, ahogy az emberekre nézett, oly kedvesen és szeretetteljesen kevés embert láttam emberekre tekinteni.

5775. Áv hó 20-án Ráv Ávrohom Jehudo ben Ráv Slajme Zálmen, Jidu elment az élők sorából, de hagyatéka, emléke és nem utolsó sorban szellemisége örökké bennünk él.