Peszách második éjszakájától a sávuot ünnepét megelőző napig a zsidó nép egy egyedülálló micvát, a Sefirat HaOmer-t (az Ómer megszámlálását) végzi. A Tóra azt parancsolja, hogy minden évben ebben az időszakban hét teljes hetet számoljunk, összesen 49 napot. A héthetes időszak végén ünnepeljük a Sávuotot, minek tükörfordítása az, hogy „hetek”.

Ez micvának számít, ezért a számlálást, amelyre minden este sor kerül, áldás előzi meg. Az áldást azonban csak akkor mondhatjuk el, ha egyetlen napot sem hagytunk ki a számolásból. Ha az adott szakasz alatt akár egyetlen éjszaka is elmulasztottuk a számolást (és nem pótoltuk napközben az áldás elmondása nélkül), akkor már nem mondhatjuk el az áldást, hanem végig kell hallgatnunk, ahogy egy barátunk elmondja az áldást, és utána végezzük el a számolást.

A Szentély idején, az omerszámlálás kezdetén és az azt követő Sávuot ünnepén különleges gabonaáldozatokat hoztak. Ezeket a felajánlásokat különböző irányokba lengették, hasonlóan ahhoz, ahogyan a lulávot ( ünnepi csokrot ) lengetik Szukot ünnepén, hogy demonstrálják a Mindenható mindenre kiterjedő jelenlétét.

Miért számoljuk ezeket a napokat? Több okról is tudunk. A legfontosabb az, hogy a számolással demonstráljuk izgatottságunkat a Tóra elfogadásának közelgő alkalma miatt, amelyet Sávuotkor ünnepelünk. Ahogyan egy gyermek gyakran számolja a napokat az iskola végéig vagy a közelgő családi vakációig, úgy mi is azért számoljuk a napokat, hogy kimutassuk izgatottságunkat, amiért ismét megkapjuk a Tórát (hiszen valójában minden évben megújult formában kapjuk a Tórát).

Azt is megtanuljuk, hogy ez az időszak arra való, hogy spirituálisan felkészüljünk és finomítsuk magunkat. Amikor a zsidó nép közel 3400 évvel ezelőtt Egyiptomban volt, az egyiptomi nép erkölcstelen szokásai közül sokat magába olvasztott. A zsidók a szellemi bemocskolódás soha nem látott szintjére süllyedtek, és a pusztulás szélén álltak. Az utolsó lehetséges pillanatban Izrael gyermekei csodálatos módon megváltoztak. Szellemi újjászületésen mentek keresztül, és gyorsan felemelkedtek egy kollektív szent állapotba, annyira közel kerültek az Örökkévalóhoz, mint még soha. Valójában annyira szentek voltak, hogy angyalokhoz hasonlították őket, amikor a Sínai-hegy lábánál álltak, hogy átvegyék a Tórát.

Ez volt az a 49 napos időszak, amikor ilyen radikális átalakuláson mentek keresztül. A legmélyebb mélységekből a legmagasabb magasságokba jutottak mindössze hét hét alatt!

A Tóra parancsolatai nem pusztán a történelmünket jelentik, hanem folyamatos életleckét jelentenek minden zsidó számára. Életünk minden napján frissen kapottnak tekintjük a Tórát, és megfelelő lendülettel közelítünk hozzá és parancsolataihoz.

Ugyanígy meg kell emésztenünk az omerszámlálás tanulságát is. Kifejezetten ebben az időszakban törekszünk arra, hogy növekedjünk és megérjünk lelki állapotunkban. A Tóra nem engedi, hogy megelégedjünk a spiritualitásunk jelenlegi szintjével. Ehelyett azt mondja, hogy tűzzünk ki magunk elé magas célokat, majd módszeresen törekedjünk arra, hogy elérjük ezt a célt.

A növekedés, ami ebben az időszakban történik, egy maratonhoz hasonlít. Lépést tartunk, és napról napra igyekszünk fejlődni, amíg el nem érjük azt a napot, amikor ismét megkapjuk a Tórát. Ebben a folyamatban mélyen magunkba nézünk, és minden negatív tulajdonságunkon dolgozunk. Ha a jócselekedetek terén kihívást jelentenek számunkra, akkor igyekszünk minél több jótékony cselekedetet végrehajtani. Ha az igazságosság terén hiányosságaink vannak, akkor a lehető legmagasabb mércét állítjuk magunk elé, és igényesek és szigorúak vagyunk személyes viselkedésünkben és szokásainkban. És így van ez minden tulajdonságunkkal.